°C

Partner Oldalaink

Metszés decemberben

Metszés decemberben

Ez a hónap jelenti egyben a kertészeti év végét is. A lombhullató fákat sokkal könnyebb télen metszeni, mivel a legtöbb növény ilyenkor nyugalmi fázisban van, és a levelek nélkül metszés közben jobban látható a növény alakja. A metszés biztosítja, hogy a növény tavasszal gyorsabban növekedhessen. Válasszon egy csapadékmentes napot, és kezdje az elhalt és sérült ágak eltávolításával. Ezután annak érdekében, hogy több fény és levegő juthasson a lombkoronába - elősegítve ezáltal a levelek növekedését - folytassuk a túlnőtt és az alulfejlett ágak eltávolításával.   Tartsuk szem előtt a fa alakját. Az ágakat annál a csomónál vágjuk le, amely a levelek eredési pontjánál helyezkedik el.

Az ámbrafa (Liquidambar) elfagyott ágait a tél elmúltával az élő részig vágja vissza. Ezt legjobb, ha áprilisban teszi, amikor feltűnnek a fa ágain az új levelek. 

Ha tűlevelű bokor telepítésén gondolkodik, vegye figyelembe, hogy kezdettől fogva metszeni kell majd. Ha mégis hagyja nagyra megnőni a növényt, és csak azután vágja vissza, akkor a növény feltehetően nem fog kihajtani többet. 

Ahogy a fentebbi képen is látható, a japán juhar több színben is előfordulhat. Mivel nem tartozik a kert gyorsan növekvő növényei közé, azt tanácsoljuk, hogy csak minimális mértékben metssze.

Mivel az ecetfa egyedi formájáról ismert, elegendő csupán a koronájának kisebb korrigálása, amelyet júniusban végezhet el. 

A bugás hortenzia (hydrangea paniculata) idei vesszőn hoz virágot, és a metszését márciusban végezhetjük.

A bodzák között megkülönböztetünk fekete bodza és fürtös bodza fajt. Bár ez a két bodzafaj nagyon hasonlít egymásra, mégis könnyű őket megkülönböztetni, a metszésük szempontjából azonban nem igazán lényeges a megkülönböztetés.

A kiwi fiatal ágait beültetés után, tavasszal vagy ősszel vágja vissza kb. 40 cm-es hosszúságig. 

A tölgylevelű hortenzia (hydrangea quercifolia) idei vesszőn hoz virágot. Ez azt jelenti, hogy a virágok az adott évben újonnan kihajtott ágakon fejlődnek ki.

A díszalmát (Malus) problémamentesen metszheti. Ha a díszalma természetes formája nem felel meg az Ön ízlésének, akkor az év több időszakában is megmetszheti.

A legtöbb közönséges díszfűfélét kora tavasszal a legajánlatosabb visszavágni. 

Mielőtt hozzáfogna a málna (Rubus idaeus) metszéséhez, fontos tudnia, hogy két málnafajtát különböztetünk meg: a nyári és az őszi málnát. A nyári málna, amint azt a neve is mutatja, már nyáron termést hoz, míg az őszi növény.

Ha azt szeretné, hogy kertjében erőre kapjon a kopasz rododendron, akkor a legjobb, ha télen metszi meg.

Az Ön kertjében szabadon áll a berkenye (Sorbus aucuparia, Sorbus commixta), és szeretné szépre formálni a törzsét?

Ez a cserje szép, természetes formával rendelkezik, ezért nem kell erőteljesebben visszavágni.

A borsófa (Caragana arborescens) igen erős, télálló cserje, amely csaknem mindenhol megél, akár a nagyon száraz homokos talajon is.

A tamariska fajok nyáron vagy tavasszal virágzanak. A nyáron virágzó fajta nyár elejétől egészen késő őszig hozza virágait. 

Ahhoz, hogy szép, tömött sövénye legyen, a gyertyánt évente kétszer metssze meg, június elején és szeptember első felében.

A som metszésekor jobban teszi, ha nem egyformán kezeli az összes fajtát. 

A sövényként is ültethető mezei juhar hajlamos arra, hogy jelentősen kiszélesedjen. A terebélyes növény nagy kertben pompásan mutat, de ha kisebb a kertje, akkor azt javasoljuk, hogy rendszeresen metssze a mezei juhart.

Három különböző galagonya-fajról lesz most szó: a Crataegus persimilis-ről, amely eredetileg Kínából származik, ahogyan a Crataegus monogyna-ról és a Crataegus laevigata-ról is. Az utóbbi két fajta könnyen metszhető.

A mogyoró formára vágását márciusban végezze el! A márciusi metszés a cserjét tömötté teszi. 

A kerti hortenzia (hydrangea macrophylla) metszésére a tavasz a legalkalmasabb időszak, amikor a fagyveszély kockázata nullára csökkent. 

Ez a pompás, magas cserje, a mandzsu arália (Aralia elata) a lehető legkevesebb metszést igényli. 

Azt javasoljuk, hogy a fekete ribizlit (Ribes nigrum) már az első évtől kezdve metssze. Ültetés után vágja vissza a hajtásokat a talaj fölött az első rügyig.

A táskavirág metszéséről különböző cikkek és tanulmányok láttak napvilágot, tudnunk kell azonban, hogy olyan fajtái is léteznek, amelyek egyáltalán nem igényelnek metszést. 

A közönséges bükk (Fagus sylvatica) levelének széle sima, a közönséges gyertyán(Carpinus betulus) levele azonban fűrészes szélű.


Tételek: 1 - 26 / 26 (1 oldal)

Kiemelt termékeink

Pure Factory

The PURE FACTORY légkeverő ventilátor 3 az 1-ben Ø45cm, 55W

Jó minőségű, ipari teljesítményű ventilátor, mely használható álló-, padló-, illetve faliventilátork..

22 950 Ft

Secret Jardin

Hydro Shoot 100 termesztősátor 100x100x200cm

100x100x200cm A Secret Jardin Hydro Shoot sorozat kifejezetten az kezdő növénytermesztők igényeih..

36 950 Ft

Hyundai

Hyundai Fan 40 Álló ventilátor

Hyundai Fan 40 Álló ventilátor A Hyundai Fan 40 Álló ventillátor elengedhetetlen kiegészítője les..

6 450 Ft

BIOKÁL International Kft.

BioKal 02

Természetes növényerősítő és növényvédő szer 1L-től   A Biokal 02 tisztán természetes kivo..

1 750 Ft

Lumatek

Lumatek digitális trafó 600W

Lumatek Dimmelhető digitális trafó HPS és MH izzókhoz  (600W) Profi kertészek számára ideális vál..

62 000 Ft

Dupré Minerals Ltd. (Anglia)

Vermikulit nagyszemű 100L

Micafil Vermikulit – Talajjavító és magas víztartó képességű pehelykönnyű adalékanyag     Ver..

7 750 Ft 10 350 Ft

EM Technology Hungary

EM-BIO

Kód: EM-BIO Aktivált mikrobiológiai készítmény 1L-től   Az EM Bio egy lehetőséget kínál, ..

1 200 Ft

Cidly Group

LED izzó E27 36W

LED izzó E27-es foglalattal, 36W-os (12x3W)   Kiválóan alkalmas zárt helyi termesztéshez ez az..

17 650 Ft

LG LED Solution

Advanced Bloom LED Light 1600W

Advanced Bloom LED Light 1600W (324×5W)   Az Advanced Bloom e szériája 5W-os harmadik generáci..

195 550 Ft 240 000 Ft

Romberg

Romberg Maximus 3.0 Propagátor 59x39x27cm

Erős, víztiszta fedelű, vízálló réteggel bevont, hőnek ellenálló propagátor   Előnyök:  ..

14 650 Ft

Humin Project Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft.

Humus FW

Természetes bioaktív folyékony humusz    A humusz növényi anyagok természetes humifikációja ..

2 950 Ft

Plagron

Plagron Lightmix földkeverék 50L-es (10db-tól)

Komplett előtápozott termesztőközeg 1 hétre elegendő tápot tartalmaz.   EC: 0.8-1.2   pH.: 5...

39 500 Ft

Cidly Group

LED izzó E27 54W szett 16db

LED izzó E27-es foglalattal, 54W-os (18x3 W) szett 16db    Mire is gondolunk? Az Apollo LED..

273 000 Ft

Xtrasun

Xtrasun 64 6" léghűtéses reflektor 150mm

Hőálló üveggel és alumínium fényvisszaverő belső borítással rendelkező dizájnos fényvető   Mod..

54 750 Ft

Plagron

Plagron Growmix földkeverék 50L-es (10db-tól)

Komplett előtápozott termesztőközeg 3 hétre elegendő tápot tartalmaz továbbá ideális laza szerkezetű..

46 500 Ft

Cidly Group

Apollo LED Grow Light Dimmer & Timmer 540W

Apollo LED Grow Light Dimmer & Timmer 540W (180×3W)   Fényerőszabályzóval és időzítővel ellátv..

222 850 Ft

Spanyol

CMH reflektor szett 315W

Ez a CMH szett 315 W-on üzemel, fényárama megfelel egy körülbelül 600 W-os izzóénak. A szett ..

48 950 Ft

LG LED Solution

Mars II LED Light 1600W

Az új generációs EPISTARBAN is található technológiával készült LED-ekkel van felszerelve, így erőte..

251 700 Ft

Spanyol

Lumatek dimmelhető CMH szett izzóval, trafóval 315W

Ez a CMH szett 315 W-on üzemel, fényárama megfelel egy körülbelül 600 W-os izzóénak. A szett ..

100 900 Ft

Secret Jardin

Green House 70 termesztősátor szett 70x70x70cm

70x70x70cm A Secret Jardin Green House 70 idális teresztő sátor szett magok csíráztatásához valam..

24 950 Ft

Secret Jardin

Nano Grow világítás és ventillátor szabályzó

A Secret Jardin Nano Grow világítás és ventillátor szabályzó idális eszköze a légmozgás és világítás..

42 950 Ft