°C

A tó karbantartása nyáron

A tó karbantartása nyáron

Augusztusban az idő általában melegebbre fordul. Ahogy ilyenkor minden más is különleges figyelmet igényel a vízellátás és árnyékolás terén, úgy a tónak is több figyelemre lesz majd szüksége. Ebben a hónapban szenteljen ezért több figyelmet neki…

A víz

Meleg időben a víz gyorsan elpárolog, így a vízszint gyorsan csökkenhet. Fontos, hogy időnként feltöltsük a tavat friss vízzel, majd locsoljunk, különösen, ha halat is tartunk a tóban. Ezzel kielégíthetjük a tó élővilágának oxigénszükségletét.

A halaknak hasznukra válik, ha kisebb vízesést vagy szökőkutat helyez el a tóban, mivel ezek mozgásban tartják a vizet. Az állóvízben oxigénhiány léphet fel, amely a halakat arra készteti, hogy a felszínre ússzanak levegőt venni.

Ha túl magas a víz tápanyag tartalma, a víz nitrát szintje is megemelkedik. A vízinövények növekedésének serkentésével, a meder tisztántartásával, valamint a halak túletetésének elkerülésével csökkentheti a nitrát szintjét.

A növények

A vízinövények rendszeres metszése és ritkítása jól karbantartott tavat eredményez. Az elpusztult ágak és levelek rothadást okozhatnak a vízben, győződjön meg tehát arról, hogy nincs túl sok tápanyag a tóban, mivel ez elősegíti az algák szaporodását – a metszés elsődleges célja a növényi hulladéknak a tavon kívül tartása.

Néha az oxigéntermelő növények annyira elszaporodnak, hogy teljesen megtöltik a tavat – ez súlyos túlburjánzást okozhat. Ennek elkerülése érdekében gereblye segítségével távolítsa el a növények egy részét. Lehet, hogy e művelet közben néhány állatot is eltávolít a tóból, ezért mielőtt a kiszedett növényeket a komposzt közé dobná, egy kis időre hagyja a növényeket a parton, hogy a véletlenül kihalászott állatok visszatérhessenek a tóba.

Az élővilág

A tóban élő állatok érdekében az alábbiakat teheti: a békák szeretnek a napon sütkérezni, ezért helyezzen el számukra egy követ a part naposabb részén.

A halak szégyenlős teremtmények. Sok természetes ellenségük van, beleértve a saját anyjukat is – aki kiskorukban felfalhatja őket.  Két tégla tetejére cserepet helyezve rögtönzött menedéket alakíthat ki számukra a tóban.