Ajánlott oldalak

A levendula metszése

A levendula metszése

Lavandula angustifolia

A levendula metszése szeptemberben

levendula (Lavandula angustifoliametszéséhez a legmegfelelőbb idő az ősz. A fő metszést legjobb már a növény elvirágzását követően elvégezni. A levendula vásárlása és ültetése esetében fontos, hogy rendesen visszavágjuk, mert így lesz majd később igazán dús. Az őszi metszést célszerű október közepe előtt elvégezni, mivel a következő évben az éppen akkor kifejlődő ágakon nyílnak majd az új virágok. A rendszeres metszéssel megelőzhetőek a korai éjszakai fagyból származó károk is. Figyeljünk arra, még ha drasztikus visszametszést is tervezünk, hogy az ágakon maradjon meg azért néhány levél. A fás részeken igen nehezen fejlődnek ki új ágak.

növényről lemetszett ágakat számos különböző módon hasznosíthatjuk. Például levendulás párnácskákat készítve frissen és illatosan tarthatjuk velük a szekrényben tartott ruháinkat. A szeptemberi metszés során eltávolított ágak a legalkalmasabbak erre a célra.

Ha elég hely áll a levendula bokor rendelkezésére, hogy nagyobbra nőjön, akkor akár egy évig ki is hagyhatja az éves bázismetszést, érdemes azonban eltávolítani az elhalt virágokat, mivel ez elősegíti a következő évi, tartós, gazdagabb virágzást.

Megfelelő gondoskodással levendulája egész nyáron át, évről évre virágozni fog!

A levendula márciusi metszése

A márciusi metszés is megengedett, ha időben, a hónap közepe előtt kerít rá sort. Ilyenkor szokás eltávolítani az elfagyott ágakat, így a növénynek szép és dús külsőt kölcsönözhetünk. Figyeljünk arra, még ha a visszametszés drasztikus is, fontos hogy az ágakon maradjon még néhány levél. Ez biztosítja ugyanis később az új ágak kifejlődését. Soha ne vágjuk vissza az ágakat a fás részekig, mert ez megakadályozza az új ágak kifejlődését, amelyeken a tavaszi metszés után a virágok jelennének meg.

Ne metsszük meg a levendulát, ha kései fagyok várhatóak. Ha az őszi metszés helyett tavasszal metsszük meg a növényt, abban az évben nagy valószínűséggel csak később fog virágozni.

Kiemelt termékeink

ETC Kft.

Szépasszony Lunáris Kalendárium 2022

Szépasszony Lunáris Kalendárium 2022 A Hold ugyanúgy befolyásolja a mindennapi életünket, mint mi..

4 550 Ft 4 950 Ft

Secret Jardin

Hydro Shoot 120 termesztősátor 120x120x200cm

120x120x200cm A Secret Jardin Hydro Shoot sorozat kifejezetten az kezdő növénytermesztők igényeih..

47 000 Ft

Lumatek

LUMATEK ATS 300W Pro

  LUMATEK ATS 300W Pro A Lumatek ATS 300W Pro LED egy könnyű lámpatest, amely nagy mennyiségű ..

182 000 Ft

Lumatek

LUMATEK ZEUS 1000W Xtreme PPFD CO2

LUMATEK ZEUS 1000W Xtreme PPFD CO2 A Lumatek bemutatja a termelőknek a piac legerősebb grow l..

689 500 Ft

Lumatek

LUMATEK Zeus 465W Pro 2.9 ledlámpa

LUMATEK Zeus 465W Pro 2.9 ledlámpa A LUMATEK Zeus 465 wattos Pro 2.9 ledlámpa a kertészeti célokr..

351 000 Ft

Lumatek

LUMATEK Zeus 600W Pro 2.9 ledlámpa

LUMATEK Zeus 600W Pro 2.9 ledlámpa A LUMATEK Zeus 600 wattos ledlámpa a kertészeti célokra tervez..

429 250 Ft 451 800 Ft

SANlight

Sanlight EVO LED lámpa

Sanlight EVO LED lámpa Az EVO sorozatú modulok szintjén több mint 3 µmol/J hatékonyságot kínálunk..

130 200 Ft